Szentlecke Szent Péter apostol leveléből (1 Pét 1,1-7)

Péter, Jézus Krisztus apostola, a választott jövevényeknek, kik elszéledtek Pontusban, Galáciában, Kappadóciában, Ásiában és Bitiniában, az Atya Istennek előretudása szerint a Léleknek megszentelésére, engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: a kegyelem és béke gyarapodjék bennetek. Áldott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak halottaiból való feltámadása által romolhatlan, fertőzetlen és hervadhatlan örökségre, mely a mennyekben számotokra fenntartatik, kik Isten erejében a hit által megőriztettek az üdvösségre, mely készen áll, hogy az utolsó időben kinyilváníttassék. Ennek örvendeni fogtok, ha most szomorkodnotok kell is egy kissé különféle kísértésekben, hogy a ti hitetek próbája a romlandó aranynál (mely tűz által próbáltatik meg) sokkal értékesebbnek találtassék dicséretetekre, dicsőségtekre és tisztességtekre Jézus Krisztusnak megjelenésekor.

Az időben: Jézus Fülöp Cezareájának környékére ment, és kérdezé tanítványait, mondván: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Ők pedig mondák: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Mondá nekik Jézus: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén Simon Péter, mondá: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. Jézus pedig felelvén mondá neki: Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, ki mennyekben vagyon. Én is mondom tehát neked, hogy te Péter vagy, és erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. És neked adom a mennyek országa kulcsait. És amit megkötendesz a földön, meg lészen kötve mennyekben is, és amit feloldandasz a földön, fel lészen oldva mennyekben is.

Ez isteni szentség vétele, kérünk, Urunk, védjen meg minket, és Benedek szolgádat, kit Egyházad főpásztorává rendeltél, a reábízott nyájjal együtt mindenkor őrizze és erősítse meg. A mi Urunk.

Elvezetni az embereket Istenhez ...ez ma a legfőbb feladat
(Érszegi Márk Aurél, Magyar Kurír - 2009. április 25.)

Pápaságának ötödik évét kezdte meg a héten XVI. Benedek. Intézkedéseinek és tanításának értelmezési kulcsát maga adta kezünkbe: Istent akarja jelenvalóvá tenni az irányvesztett világban, Krisztus világosságát akarja felragyogtatni az emberek számára. Inkább az egyház „alapjai”, a hit megerősítésén akar fáradozni, semmint az „épület” átalakításán.

„Elvezetni az embereket Istenhez, ahhoz az Istenhez, aki a Bibliában szól hozzánk: ez ma az Egyház és Péter utódának legfőbb és legalapvetőbb feladata.” Négy évvel ezelőtt megkezdett péteri szolgálatának célkitűzéseit ekként foglalta össze XVI. Benedek a katolikus egyház püspökeihez írt márciusi levelében.

A kitűzött prioritás a világos helyzetelemzésből következik: „a világ nagy részén fennáll annak veszélye, hogy kialszik a hit, mint a láng, amelyet nem táplál semmi. (…) E pillanatban történelmünk valódi problémája, hogy Isten eltűnőben van az emberiség látóhatáráról, és az Istentől fakadó fény halványulásával az emberiség irányvesztetté válik, aminek romboló hatása egyre nyilvánvalóbb.” (ld. márciusi levelét). Pápaságának intézkedései, tanításának nagy témái mind ennek a kihívásnak megválaszolását szolgálják.

Ezért hirdeti fáradhatatlanul (például a regensburgi beszédben), hogy a hit és az értelem egymást feltételezik. E kettő valamelyikének figyelmen kívül hagyása ugyanis egy torz istenképhez, illetve egy „istentelen” világhoz vezet.

Ezért hangsúlyozza, hogy a hit, a vallás nem lehet pusztán magánügy, amit száműzni lehetne a társadalmi életéből. Az „egészséges, avagy pozitív laicitás” a polgárok szabadságának biztosítása érdekében garantálja a politikai és a vallási szféra szétválasztását, ugyanakkor elismeri a vallás mással nem helyettesíthető szerepét az emberek lelkiismeretének alakításában, az alapvető etikai konszenzus kialakításában.

Ezért tekinti elsődleges feladatának, hogy „erőit nem kímélve munkálkodjon Krisztus követői teljes és látható egységének helyreállításán”, méghozzá nem csupán a jószándék hangoztatásával, hanem konkrét gesztusokkal, amelyek felrázzák az emberek lelkiismeretét és belső megtérésre ösztönöznek (2005. április 20.). Ugyanis a Krisztusban hívők megosztottsága hiteltelenné teszi tanúságtételüket a világ szemében.

A más vallásokkal való együttműködés jelentőségét is ez adja: „mindazoknak, akik hisznek Istenben, közösen kell törekedniük a békére, próbálva közelebb kerülni egymáshoz, és együtt haladni a Fény forrása felé, még ha istenképük különböző is” (ld. márciusi levelét). Ugyanis az „aranyszabály”, illetve a tízparancsolat a Teremtő által minden ember szívébe írott egyetemes törvény.

Az egyház tudatos hitének táplálását szolgálják nagy kezdeményezései, mint a Szent Pál-év, vagy a most meghirdetett Papság Éve, és természetesen enciklikái az ember- és istenszeretetről, valamint a keresztény reményről. És annak hangsúlyozása – mint A Názáreti Jézus című könyvében, vagy idei húsvéti beszédeiben –, hogy „bizonyosságunk nem egyszerű emberi gondolatmeneten alapul, hanem egy hittel vallott történelmi tényen: a megfeszített és eltemetett Jézus Krisztus dicsőséges testében támadt föl.” (Urbi et orbi, 2009. április 12.)

Az egyház megerősítését célozza a II. Vatikáni Zsinat hiteles, elődei tanítása „és az egyház kétezer éves hagyományához hű folytonosság” alapján történő értelmezése (vö. 2005. december 22-i beszéde). Aminek egyik kitüntetett színtere a liturgia, lévén hogy az hiteles képet ad a hitről („lex orandi, lex credendi”). E téren elsősorban saját példájával kíván elöl járni, ami a pápai szertartások méltó végzésében és homíliáinak liturgikus katekézisében mutatkozik meg, továbbá a lehetőség biztosításával azok számára, akik a Szent V. Piusz és Boldog XXIII. János-féle misekönyvet kívánják használni (ld. Summorum Pontificum motu proprio).

A mindenkori Péter-utód fő feladatát – testvérei megerősítését a hitben – valósítják meg utazásai: és negyedik évének útjai, Amerikától Ausztrálián és Franciaországon át Afrikáig, nemcsak látványosak, de különösen gyümölcsözők voltak. Mindenekelőtt pedig „hétköznapi” tanítói tevékenysége. Hiszen tanításának javát az általános kihallgatások alkalmával tartott „hittanórái”, továbbá a vasárnapi Mária-imát bevezető rövid elmélkedései, illetve ünnepi szentmiséin elmondott homíliái alkotják. 

Amint azt a neves olasz katolikus közíró, Vittorio Messori találóan megjegyezte, XVI. Benedek nem az egyház épületének átalakításával foglalkozik, hanem az alapokat akarja mindenekelőtt megerősíteni. Ő maga tette ezt egyértelművé, még beiktatási miséje alkalmával: „az az én igazi kormányzati programom, hogy ne a saját akaratomat valósítsam meg, ne saját elképzeléseimet kövessem, hanem hogy az egyház egészével együtt az Úr szavára és akaratára figyeljek, és hagyjam, hogy Ő vezessen engem, és ezáltal Ő maga vezesse az egyházat ebben a történelmi pillanatban” (ld. 2005. április 20-i beszéde).

Benedek pápa szerint az egyháznak azt kell tudatosítania önmagában, hogy azt Jézus Krisztust kell közvetítenie a világ számára, aki önmagáról azt mondta: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12). És Szentatyánk tudja, „hogy az ő feladata Krisztus világosságát felragyogtatni a mai férfiak és asszonyok számára: nem a saját fényét, hanem Krisztusét” (ld. 2005. április 20-i beszéde). Mindezt pedig „az Úr szőlőjének alázatos munkásaként”, annak tudatában vállalja, hogy – mint megválasztásakor megfogalmazta – „az Úr elégtelen eszközökkel is képes dolgozni és cselekedni”.

Csupán egyet kért híveitől szolgálata megkezdésekor (2005. április 24.) – és ugyanezt kéri ma is: „Imádkozzatok értem, hogy mind jobban szeretni tudjam az Urat. Imádkozzatok értem, hogy mind jobban szeretni tudjam az ő nyáját – titeket, az Anyaszentegyházat, mindannyiótokat egyenként, és együttesen. Imádkozzatok értem, hogy ne futamodjam meg félelemből a farkasok elől.” 

Szentlecke Jónás prófétától (Jón 3,1-10)

Ama napokban: Ismét szólott az Úr Jónáshoz, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd ott a szózatot, melyet majd mondok neked. Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szavai szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy város volt. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: Még negyven nap, és Ninive elpusztul! Ninive lakói hittek az Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg ki-ki gonosz útjáról és az istentelenségből, mely kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el.” Mikor látta az Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megkönyörült népén az Úr, a mi Istenünk.

Az időben: A papi fejedelmek és farizeusok poroszlókat küldének, hogy megfogják Jézust. Mondá tehát nekik Jézus: Még kevés ideig vagyok veletek és ahhoz megyek, aki engem küldött. Keresni fogtok majd, de nem találtok; és ahol én vagyok, ti nem jöhettek oda. Mondák azért a zsidók egymás közt: Hová akar ez menni, hogy nem találjuk őt? Csak nem akar a pogány világba menni és a pogányokat tanítani? Micsoda beszéd ez, melyet mondott? Keresni fogtok engem, de nem találtok és ahol én vagyok, ti oda nem jöhettek? Az ünnep utolsó nagy napján pedig megálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék. Aki hisz énbennem, mint az Írás mondja, élő víz folyói fakadnak majd belőle. Ezt pedig a Lélekről mondotta, melyet veendők valának az őbenne hívők.